Az osztott processzorkészletet használó logikai partíciók operációs rendszerei számára a virtuális processzorok jelentik a fizikai processzorok ábrázolását. Ez a témakör írja le, hogyan állítható be a feldolgozási egységek és virtuális processzorok minimális, kívánt és maximális mennyisége a partíciók optimális teljesítményének biztosítása érdekében.
Ha partíciók nélküli szerveren telepít és futtat egy operációs rendszert, akkor az operációs rendszer a szerver processzorainak száma alapján határozza meg a végrehajtható műveletek számát. Ha például az operációs rendszert 8 processzorral rendelkező szerverre telepíti, és mondjuk minden processzor egyszerre két műveletet tud elvégezni, akkor az operációs rendszer összesen 16 műveletet végezhet el egyidejűleg. Hasonló a helyzet a dedikált processzorokkal rendelkező logikai partíciókra telepített operációs rendszerek esetén, ilyenkor az operációs rendszerek a logikai partíciónak kiosztott dedikált processzorok száma alapján határozzák meg a párhuzamosan elvégezhető műveletek számát. Az operációs rendszernek mindkét esetben könnyű dolga van az egyszerre végezhető műveletek számának meghatározásakor, mivel a rendelkezésre álló egész számú processzorokat kell számba vennie.
Ha viszont egy operációs rendszert osztott processzorkészletet használó logikai partícióra telepít, akkor a műveletek egész száma nem határozható meg a logikai partícióhoz rendelt feldolgozási egységek törtszáma alapján. A szerver firmware feladata ennek megfelelően, hogy az operációs rendszer számára rendelkezésre álló feldolgozási teljesítményt egész processzorszámként tegye elérhetővé az operációs rendszernek. Ily módon az operációs rendszer kiszámíthatja az egyszerre végrehajtható műveletek számát. Az osztott processzorkészletet használó logikai partíciók operációs rendszerei számára a virtuális processzorok jelentik a fizikai processzorok ábrázolását.
A szerver firmware egyenlő módon osztja el a feldolgozási egységeket a logikai partícióhoz rendelt virtuális processzorok között. Ha például egy logikai partíció 1,8 feldolgozási egységgel és 2 virtuális processzorral rendelkezik, akkor az egyes virtuális processzorok 0,9 feldolgozási egységgel járulnak hozzá a teljesítményhez.
A virtuális processzorok által képviselt feldolgozási egységek számára bizonyos korlátoznak vonatkoznak. Az egyes virtuális processzorok által képviselhető feldolgozási egységek minimális számát a szervermodell határozza meg. A virtuális processzorok által képviselt feldolgozási egységek maximális száma mindig 1,0. Ez azt jelenti, hogy a logikai partíciók akkor sem használhatnak a megadott virtuális processzorok számánál több feldolgozási egységet, ha nincsenek korlátozva.
A logikai partíciók általában akkor nyújtják a legjobb teljesítményt, ha a virtuális processzorok száma közelít a logikai partíció számára rendelkezésre álló feldolgozási egységek számához. Ilyenkor tudja az operációs rendszer hatékonyan kezelni a logikai partíció terhelését. Bizonyos esetekben a rendszer teljesítménye némiképp növelhető a virtuális processzorok számának emelésével. Ha emeli a virtuális processzorok számát, akkor ezzel nő a párhuzamosan futtatható műveletek száma. Ha azonban a virtuális processzorok számát a feldolgozási egységek számának növelése nélkül emeli, akkor ezzel az összes művelet futásának sebessége csökken. Az operációs rendszer nem tudja elég jól elhelyezni a feldolgozási teljesítményt a folyamatok között, ha a feldolgozási teljesítmény sok virtuális processzorra oszlik szét.
A különböző particionálási eszközök eltérő módon rendelik a virtuális processzorokat a logikai partíciókhoz. Az adott particionálási eszközök által a virtuális processzorok kiosztásakor alkalmazott módszereket a Particionálási eszközök című témakör részletezi.
Az operációs rendszerek a virtuális processzorokat ugyanúgy jelenítik meg a rendszer segédprogramokban és teljesítményfigyelő alkalmazásokban, mint a partíciók nélküli rendszerek operációs rendszerei a fizikai processzorokat. Különbözhet viszont a processzorokra vonatkozó információk megjelenítésének módja. Tegyük fel, hogy minden fizikai POWER5 processzor két szálat futtat egyidejűleg. Amikor egy POWER5 architektúrájú rendszer logikai partíciója osztott processzorkészletet használ, akkor a virtuális processzorok is két szálat futtathatnak egyszerre. Az AIX rendszer segédprogramok a szálakat figyelembe véve az egy virtuális processzoron futó két szálat úgy jelenítik meg, mintha két processzor lenne. Ezzel ellentétben az i5/OS rendszer segédprogramok nem veszik figyelembe a szálakat, így amikor egy i5/OS rendszer segédprogram mondja, hogy két processzorral rendelkezik, akkor az valóban két virtuális processzort jelent.